Rühesség

ruhesseg

A rühességről röviden

A rühesség egy atka (Acarus siro varius hominis) által okozott parazitafertőzés, amely során apró, vörös, erős viszketést okozó kiütések lépnek fel. Leginkább emberről emberre terjed, de előfordul a különböző textíliákkal való érintkezés során is a megfertőződés. A nőstény atka fúrja be magát a bőr legfelső rétegébe, hámsejtekkel táplálkozik és it rakja le petéit is, amelyek néhány nap elmúltával kelnek ki.

Előfordulása

A parazitákhoz köthető bőrfertőzések között az egyik legnagyobb számban fordul elő. Hazánkban a rendszerváltást követően jelentősebb mértékben kialakuló hajléktalanság egyik kísérője. Gyors terjedésű fertőzés, így közösségi terekben, például szociális otthonokban hamar elterjed a bentlakók között.

Tünetek

A legtipikusabb tünet az erős viszketés, ami különösen éjszaka jelentkezik a legintenzívebben. Ennek oka, hogy az atkák ilyenkor a legaktívabbak. A tüneteket vélhetően az élősködő bőrben való jelenléte, illetve ürüléke váltja ki.

A nőstény atkák a bőrre való feljutást követően rövid időn belül befúrják magukat a felhámba először ferde vonalban. A mélyebb rétegekbe érve a bőrrel párhuzamosan haladva, rövid, kanyargós, szabad szemmel nem igazán látható járatot alakítanak ki, melynek végében helyezkednek el, és itt rakják le pár nap múlva kikelő petéiket is. Különösen kedvelik a vékonyabb bőrrel borított területeket, ahol a behatolás könnyebb. Ezek jellemzően az ujjak, csukló környéke, az mellbimbók, a nemi szervek, a könyök, a hónalj, de a fenékizom feletti bőrfelületen is megjelenhetnek. Az arcbőr inkább csak kisgyermekeknél érintett, akiknél vizes hólyagocskák jelzik az atkák jelenlétét.

Diagnosztizálás

A diagnózis felállítása a beteg és a rajta keletkező tünetek fizikai vizsgálatával, valamint kikérdezéssel történik. A viszketés és a járatok jelenléte, az éjszakai viszketés nagyobb intenzitása, illetve a beteggel együtt élő, vele sűrűn kapcsolatba kerülő személyek hasonló panaszai együttesen utalnak a fertőzés jelenlétére.

A viszketés és a hólyagos tünetek laikusok számára sokszor veszélytelennek tűnnek és nem tulajdonítanak neki nagyobb jelentőséget, ezért észlelésükkor javasolt klinikánk bőrgyógyászati magánrendelését felkeresni, ahol gyakorlott és tapasztalt szakorvosaink fognak Önnek segíteni a probléma megoldásában.

Kórlefolyás

A fertőzésre kevésbé érzékenyeknél a bőrön elhúzódó, gennyes beszűrődés jöhet létre. Ennek egyik súlyosabb változata a toleráns betegen a nagy mennyiségű atka miatt kialakult, egész testet érintő szaruképződés, pörkösödés. Ez a nagyon fertőző forma rendszerint az immunhiányos állapotban lévőket érinti.

Kezelés

A legelső teendő az atkák jelenlétének megállapítását követően azok elpusztítása. Egy háztartásban élőknél az érintettek kezelése egyidejűleg kell, hogy történjen. A gyógyszertárakban kapható, erre szolgáló szerrel kell bekenni a beteg testét először zuhanyozás után. Ezt fél órát követően újra meg kell tenni. A kezelésnek a nyaktól a lábujjakig tartó területre kell kiterjednie. Az így felvitt szert 24 órán keresztül nem szabad lemosni. Súlyosabb esetben kétszer kell megismételni ezt a folyamatot. Előfordulhat a kezelés túlzásba vitele, amikor az atkák már elpusztultak, de a viszketés továbbra is fennáll. Ilyenkor irritatív bőrgyulladás jöhet létre piros foltokkal. A problémás felület kaparását lehetőség szerint egyébként kerülni kell, mivel később könnyen alakulhatnak ki felülfertőződő sebek is.

Azok, akik kevésbé toleránsak, érdemes kortikoszteroidot tartalmazó krémet használni a viszkető érzés mérséklésére.

Az atkák elpusztulását követően a megmaradt bőrelváltozások rövid idő elteltével elmúlnak.

A súlyosan fertőzötteknél, illetve az érzékeny bőrű betegeknél ez után az időközben kialakult gyulladásos tüneteket, felülfertőződéseket is kezelni kell, ami nem ritkán meglehetősen hosszadalmas is lehet.

Megelőzés

A rühesség egyike azon fertőzéseknek, amelyek a legnagyobb körültekintéssel alkalmazott higiénia mellett is felütheti a fejét. Elég csak a tömegközlekedési eszközökre gondolni, ahol az ott utazó személyhez hozzáérve vagy az üléshuzatok révén könnyen bárki megfertőződhet. A gyakori kézmosás, az ágyneműink, ruháink gyakori mosása, a környezet megfelelő fertőtlenítése, illetve az időben felismert tünetek alapján a kezelés mihamarabbi megkezdése vezet eredményre.

Ha már megjelent az élősködő a háztartásban, nem szabad halogatni a ruházat, ágyneműk, huzatok forró vizes mosását, vasalását, amely elpusztítja a rovart. Az atka egyébként csak a gazdatesten tud életben maradni, ruházaton három napot követően elpusztul. Fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy fertőzött felnőttek kerüljék a munkahelyi és egyéb közösségeket, és a gyerekek se menjenek óvodába, iskolába addig, amíg a kezelés sikeresen le nem zajlott.

Időpontfoglalás