A benőtt körömről röviden
A körömbenövés diagnózisa akkor állítható fel, amikor a körömlemez benő a környékén lévő bőrbe.
A benőtt köröm előfordulása és okai
A probléma – amelynél legtöbbször a nagylábujj érintett – nagyon sok ok következtében kialakulhat. Kiválthatja veleszületett hajlam miatt létrejött kóros körömnövekedés vagy a körömlemez megvastagodásával járó körömgomba is. Bizonyos embereknél vannak olyan speciális körömformák is, amelyek a bőr fájdalmas gyulladását eredményező megvastagodásához vezetnek, ezt követően pedig a köröm belenő a megvastagodott bőrbe. Kisgyermekeknél előfordulhat a köröm olyan gyerekkorban jellemző betegsége is, amely benőtt körmöt idézhet elő. A leggyakoribb azonban a cipők miatt benövő köröm, ezért a betegség előfordulása elsősorban a fejlett országokban jellemző, sok helyen népbetegségnek számít. A körmök ívesre vágása szintén forrása lehet a betegségnek.
A benőtt köröm tünetei, diagnózisa
A köröm benövése nagyfokú fájdalommal jár, és az érintettek nagy részénél rendszeresen visszatérő problémáról van szó. A fájdalom mellett a benövés szemmel is észrevehető, ezért a beteg kikérdezésén túl a diagnózis szemrevételezéssel történik. A kikérdezés jellemzően a cipőviselési szokásokra terjed ki. Ha a szakorvos gombára gyanakszik a kiváltó okot illetően, érdemes lehet gombakaparék-tenyésztést készíttetni.
A benőtt köröm kezelése
A diagnózis felállítása során a kiváltó okot is feltárják annak érdekében, hogy a megfelelő, célirányos kezelést ki lehessen választani.
Ha a problémát gyermekkori körömbetegség okozza, azt esetleg a gyermek magától is kinövi. Ha ez nem történik meg, akkor enyhébb kimenetelű benövésnél a körömágyat, illetve annak lemezét speciális eszközökkel elegyengetik. Ha ez sem vezet eredményre, akkor műtétre lehet szükség, amit indokolt esetben meg is kell ismételni.
A felnőtteknél kialakuló benövésénél a kiváltó okokra kell fókuszálni és azokat kell megszüntetni. Gomba esetén értelemszerűen meg kell szüntetni a fertőzést, rossz cipőnél pedig a megfelelő cipőre történő váltás hozhat eredményt. A köröm féloldalas növésénél a műtét lehet a célravezető megoldás.
Ezeket a műtéteket lézerrel vagy szikével is lehet végezni, melynek során az alkalmazott eszközt egészen a körömmátrix-sejtekig be kell vezetni annak érdekében, hogy tartós eredményt lehessen elérni, és ne legyen szükség újabb beavatkozásra. Az eljárás során általában a köröm mindkét oldalát kezelni szokták, nemcsak a fájdalmasat.
A benőtt köröm megelőzése
A megelőzésnél a kiváltó okok elkerülése, illetve mielőbbi kezelése lehet a legcélravezetőbb. A körmöket megfelelően és rendszeresen ápolni, vágni kell, ha pedig gombafertőzés jeleit véljük felfedezni, mielőbb meg kell kezdeni annak megszüntetését. A túl szűk cipők viselését kerülni kell. Ha a lábfejen valamilyen okból ortopédiai deformitás jön létre, akkor szintén cipőcserére, gyógycipő vételére lehet szükség, ami nagyban segíti a benőtt köröm kialakulásának megelőzését.
Ha a kezelés nem történik meg időben, az szövődményekhez vezethet. A folyamatos fájdalmon túl megváltozhat a járás is, amely a későbbiekben különböző ízületi panaszokhoz vezethet. A benőtt köröm környéke ezen kívül be is sebesedhet, ahol kórokozók juthatnak a szervezetbe.