A legnagyobb baj, hogy általában ezek is csak téves információk, melyek a b.tox negatív hatásaihoz kapcsolódnak, holott ez az egyszerű és veszélytelen beavatkozás ma már teljesen természetes és elfogadott, sőt sokkal több embernél találkozhatunk vele, mint azt elsőre gondolnánk.
A b.tox elsődlegesen a hollywoodi sztárok mohóságának és mértéktelenségének köszönheti negatív megítélését, hiszen a hírességek között nagyon gyakori volt, hogy valaki túlzásba vitte a kezeléseket, aminek voltak negatív következményei, de visszafordíthatatlanok soha.
Mára a b.tox egy rendkívül biztonságos módszerré lépett elő, ami Magyarországon is elérhető, az Oktogon Medical Center esztétika magánrendelésén például sok más egyéb mellett természetesen ezt a kezelési formát is kérhetjük egy kis megfiatalodás reményében.
Mivel egy félreértett beavatkozásról van szó, az alábbiakban sorra vesszük a b.tox előnyeit, valamint azt is, hogy mi mindenre alkalmazható még ez a speciális injekció az orvostudományon belül.
Mi az a b.tox?
Mielőtt azonban rátérnénk a kezeléshez kapcsolódó előnyökre, nagyon fontos szóba hozni, hogy mi is az a b.tox? A tévhiteknek köszönhetően sokan valamiféle erős és mesterséges méreganyagra gondolnak, ha meghallják ezt a nevet, de valójában nem erről van szó.
A b.tox valójában a Clostridium botulinum baktérium által termelt toxin, amit rendkívül alacsony koncentrációban juttatnak be a szervezet megfelelő pontjaira. Hangsúlyos a kis koncentráció, hiszen ez egyben azt is jelenti, hogy szakértő kezek között a kezelési forma teljes egészében biztonságos.
A kezelésnek ma már magabiztos helye van az orvostudományban, hiszen több mint 30 éve alkalmazzák a különféle esztétikai kezelések során, azonban egyre több esetben találkozhatunk vele más területeken is, így nem túlzás azt állítani, hogy a b.tox egy sokfunkciós készítmény, melynek folyamatosan ismerik fel pozitív hatásait.
Ma már a világ egyik vezető esztétikai kezelése
Noha sokan nem tudják, de a b.tox injekcióval történő kezelés ma már a világ egyik legnépszerűbb és legismertebb esztétikai kezelésének tekinthető, ami Magyarországon is évtizedek óta jelen van a mindennapi orvosi praxisban.
Az első b.tox injekciót hazánkban a nyolcvanas években adták be, de a kilencvenes évektől kezdődően vált igazán elfogadottá és népszerűvé. Nem véletlenül, hiszen ez az egyetlen olyan fiatalító kezelés, ami valóban néhány perc alatt elvégezhető.
A közhiedelemmel ellentétben a b.tox nem azonnal hat, egy esztétikai beavatkozás esetén átlagosan két héten belül alakul ki segítségével a végleges formavilág, aminek részeként évekkel fiatalodhatnak meg a páciensek.
Hogy kinél és milyen hatásos a b.tox kezelés, azt rengeteg tényező meghatározza, így az életkor, az arc anatómiája, a ráncok mélysége, de legalább 10 évet mindenkinél képes visszapörgetni a külső megjelenés tekintetében.
A b.tox kezeléstől nem tűnik el az arc mimikája
Általánosságban kijelenthető, hogy ami a b.tox kapcsán az elmúlt években felmerült negatívumként, az jellemzően vagy egyáltalán nem igaz vagy csak elferdítették a valóságot, ami leginkább annak köszönhető, hogy a legtöbb esemény hírességekkel történt, a bulvársajtó pedig gyakran hajlamos elferdíteni a kapcsolódó történéseket.
A b.tox kezelés kulcspontja, hogy mindig megfelelően képzett szakember – általában bőrgyógyász vagy plasztikai sebész – végezze a beavatkozást, hiszen ők pontosan tudják, hogy hová és milyen mennyiségben juttatható el a kérdéses alapanyag a kívánt hatás elérésének érdekében.
Ilyen háttérrel a b.tox eredménye teljesen természetes hatást kelt majd, amiből még a páciens környezete sem vesz észre semmit, legfeljebb annyit, hogy a kezelésen átesett személy arca kipihentebbnek, érthetetlen módon fiatalabbnak tűnik.
A legnagyobb tévhit a b.tox kapcsán, hogy teljes mértékben mimikátlanná teszi az arcot, és a kezelés hatásának mérséklődése után a bőr állaga is megváltozik, rosszabb lesz. Ezek a kijelentések azonban ebben a formájukban egyáltalán nem állják meg a helyüket.
A b.tox képes megállítani az idő kerekét (de kezelésenként csak néhány hónapra)
A b.tox injekciókban található összetevő kizárólag a mimikai eredetű ráncok megszüntetését vagy enyhítését célozza, más egyéb esetben azonban nem túl hatékony. A toxinok gyakorlatilag a mimikához kapcsolódó izmokat lazítják el, amitől a felettük elhelyezkedő bőrréteg egyáltalán nem ráncolódik.
A mimika tehát megmarad, az arc nem válik érzéketlenné, csak a ráncok szűnnek meg. Ez a hatás azonban nem tart örökké. A b.tox kezeléssel ugyan meg lehet állítani az idő kerekét, de legfeljebb csak néhány hónapra, hiszen egy injekció legfeljebb 3-4 hónapig képes kifejteni a hatását.
Ez azonban nemcsak az aktuális állapotot támogatja meg, hanem arra is ideális, hogy a kezdődő ráncok ne tudjanak elmélyülni, vagyis a b.tox prevenciós kezelésként egyaránt megállja a helyét abban az esetben, ha rendszeresen befecskendezésre kerül.
Az arc valamennyi ráncára jó hatást gyakorol
Ha esztétikai beavatkozásként alkalmazzák, akkor a b.tox injekció az arc valamennyi ráncára jó hatást gyakorol, azonban nem tud kijavítani minden egyes hibát. A b.tox kezelés ugyanis kizárólag a dinamikus ráncok eltüntetésére alkalmazható, a statikus ráncok ellen azonban sajnos hatástalan.
A dinamikus ráncok azok, amelyek a mimika hatására jelennek meg az arcon és az évek múlásával egyre mélyebbé válnak. A b.tox ezek kapcsán képes arra, hogy a kapcsolódó izmokat átmenetileg lebénítsa, így azok funkciójukat vesztik – elmarad a teljes összehúzódás és elernyedés –, amitől a bőr simasága szintén elveszik.
A b.tox anyaga tehát nem közvetlenül a bőrre lesz hatással, hanem a háttérben meghúzódó izmokra, amelyek aztán a bőrt is előnyösen befolyásolják. Kifejezetten előnyös például a szarkalábaknál, a homlokráncoknál, de a száj környéki ráncoknál is.
Eltüntethetők a b.tox injekció által a mérges ráncok, valamint az olyan kellemetlenségek is, mint például a dohányzásból fakadó szájkörnyéki ráncok, a legörbülő ajkak, vagy éppen az, ha valakit zavar a mosolygásnál kivillanó fogíny látványa.
A b.tox nagyon hasznos az izomgörcsök kezelésére
Miközben a b.tox kezelést valamiért nagyon sokan titkolják, sőt rengeteg esetben még szégyellik is – pedig nem kellene –, addig kevesen tudják, hogy ezt az anyagot ma már nemcsak, mint szépészeti beavatkozást alkalmazzák, hanem más betegségek kezelésére egyaránt ideális.
Példának okáért a b.tox kezeléseket kezdetekkor az izomgörcsök ellen használták, illetve használják még a mai napig is, hiszen a toxin képes arra, hogy gátolja az izmok és az idegek közötti ingerek átvitelét, amitől a kezelt izom kivétel nélkül ellazul.
Gyakori például, hogy az ortopédia területén alkalmazzák, a gyerekek kóros izomgörcsös állapotának tartós enyhítését és kezelését például könnyedén el lehet érni azzal, ha az esztétikai kezelések során használt b.tox mennyiségének többszörösét fecskendezik az érintett területre.
A fokozott izzadástól is védelmet nyújt a b.tox
Egy rendkívül gyakori felhasználási területe a b.tox injekcióknak az esztétika mellett a fokozott izzadás elleni védelem. Különösen sok embernél tapasztalható a túlzott izzadékonyság problémája, aminek a hátterében gyakran semmiféle betegség vagy elváltozás nem húzódik meg.
Amennyiben a fokozott izzadás gyakorlatilag genetikai eredetű, akkor a b.tox különösen hasznos lehet, ha a probléma olyan testtájékokat érint, mint a hónalj, a tenyér vagy a talp, hiszen az injekcióval akár 6-8 hónapra is meg lehet szabadulni ettől a kellemetlenségtől.
A kezelést követően az izzadás vagy teljesen abbamarad vagy a mértéke normalizálódik, így nem okoznak többé problémát a színes felsők, melyeken a kezelés előtt gyakran csúfította el az összképet egy-egy izzadtságfolt.
Az izzadás elfojtásával ráadásul a kellemetlen izzadtságszagtól is meg lehet szabadulni, miközben nem kell többé azért aggódnunk, hogy egy üzleti kézfogás a mi izzadt tenyerünk miatt válik kellemetlen élménnyé.
Érdekesség, hogy a homlokon esztétikai céllal alkalmazott b.tox kezelés a verejtékmirigyekre is blokkoló hatással lesz, így nem elég, hogy a páciens fiatalabbnak néz majd ki a koránál, de még edzés során sem tud a szemébe folyni az izzadtság.
B.tox kezelés migrén ellen
A tudomány csakhamar rájött arra, hogy a b.tox összetétele olyan hatást gyakorol az emberi szervezetre, de különös tekintettel az izmokra, hogy azzal bizonyos fájdalmak is csillapíthatók lehetnek – különös tekintettel azokra, amelyek izomgörccsel jelentkeznek.
Ilyen például a migrén is, melyről hamar kiderült, hogy a megfelelő pontokba és izomcsoportokba adagolt b.tox injekciókkal mindenféle mellékhatás nélkül lehetőség van megelőzni a kialakulását, méghozzá tartós formában.
A b.tox ugyanis segít abban, hogy meggátolja az izmok és bizonyos idegek között a kommunikációt, így hiába kezdődik el a migrénes roham a szervezetben, az nem jár fájdalommal. Egy kezelés ráadásul hónapokig képes kifejteni a hatását, mellékhatásként pedig még némi ránctalanító hatással is szolgál.
Hatásos a késztetéses inkontinencia ellen is
Egy nagyon ritka, de annál kellemetlenebb betegség az úgynevezett késztetéses inkontinencia, ami nagyon sok ember életét keseríti meg világszerte. Részeként a húgyhólyag akaratlanul összehúzódik, amitől a beteg nem tudja visszatartani a vizeletét.
Azon túl, hogy ez rendkívül kellemetlen, ellehetetleníti az emberek részéről a normális hétköznapokat, gondot okoz miatta a munkába járás, de még a mindennapi teendők is.
Mivel a betegség hátterében izomprobléma áll, ezért a b.tox injekcióval lehetőség van arra, hogy a közvetlenül a hólyag izomzatába beadott anyag tartósan ellazítsa azt, így a hólyag teljesen ellazul, a panaszok pedig megszűnnek.
Talpfájdalmak esetén egyaránt használják a b.tox kezelést
Hogy a b.tox injekciók adagolása milyen sokoldalú, azt mi sem bizonyítja jobban más, mint az, hogy példának okáért még talpfájdalom esetén is sikeresen alkalmazható, méghozzá közvetlenül a talp izomzatába fecskendezve.
A kezeléssel hosszú hónapokra megszüntethetők a kellemetlen és már krónikussá vált talpfájdalmak, sőt olyan esetekben is hatékony alternatíva, ha valaki szereti a magassarkú cipőt, de állandó lábfájdalmak miatt nem tud ilyen típusú lábbelit felvenni.
Ilyen esetekben a b.tox injekcióval egyfajta fájdalomcsillapító hatást érhetünk el, ami a gyakorlatban még a szteroidos kezelésnél is hatékonyabbnak bizonyult.
A szívbetegeken is segít a b.tox
Bár jelenleg még nem túl általános ez a típusú alkalmazása, azonban több kutatás is bizonyította már, hogy a szívbetegeken elvégzett bypass műtétek után egyaránt segíthet a b.tox kezelés.
A kísérletek alkalmával a szív körül elhelyezkedő zsírszövetekbe fecskendeztek b.tox injekciókat, ami azt eredményezte, hogy jelentősen megszűnt az ilyen beavatkozások után fellépő pitvarfibrilláció.